
Akkor jöjjön hát egy kis bemutató. Jó nagy spoilerekkel tarkítva (azért oda írtam hol vannak spoileres dolgok)
A demó alapján és a videók alapján megtetszett a játék ezért úgy gondoltam ha már nem sok pénzért vesztegetik beszerzem izibe. El is kezdtem. Az elején ahogy Vader nagyúrral kell zúzni a wukikat egyszerűen priceless. Az egészből ömlik a hangulat, a pálya is iszonyat jó volt, a fizika is eszméletlen volt, szóval minden a helyén volt. Meg is ismerkedtünk főhösünkel akit Vader tanítgatott, majd küldött Jedik után hogy levadássza őket. Első célpontja General Kota akit jól el is intézünk természetesen. Enyhe spoiler:Aki később visszatér, mint szövetségesünk (miután kicsináltuk áfkorsz) de megvakult. Így gondolom nem tudja kinek segít, vagy nemértettem a lényeget, de segít nekünk.
Így telnek hát napjaink, megyünk ide-oda Jedit mészárolni, mert az jó, meg mert Vödör urunk azt mondja. A helyszinek változatosak (tényleg!) és némelyik még szép is. A harc is hát úgy ahogy változatos, attól függ hogy játszik az ember. Az ellenfelek közül is van 1-2 trükkös akikkel élvezet küzdeni, (pl a kis csapatok ahol először a főnököt kell megkeresni és utánna ha ő meghalt akkor lehet sebezni mindenkit) de sajnos néha átestek a ló túloldalára. Túl sok egységet zúdítanak az ember nyakába néha nyakonöntve egy lépegetővel vagy egy nagy állattal amik külön külön is erőssek, de még +5-10 egységgel már feladja a leckét rendesen azt kell mondjam. Végülis pár hangos kurjongatás után meg lehet csinálni. A bossok élvezetesek, tényleg jól ki van találva a harc menete, végig a "benne vagy" feelinget hozza. No és ennyi a pozitívum. Jöjjenek hát a negatív dolgok enyhe spoilerrel fűszerezve.
A történet és a főhősünk. Nem mondok nagyot, de (lévén az első trilógiát imádom) úgy érzetem magam a történet haladtával többször is mintha maga Dzsordzs apó köpne arcon. Az elején már sejtettem, hogy itt valami nem stimmel de a végén már csak így néztem: :O...
Szóval adott a főhős aki (jónagyspoilerhegyek!!):
Először Sith, majd társul a jókhoz miután Vader kivágja egy csillagrombolóból az Emperor kérésére, de persze a jókhoz is csak azért csatlakozik, mert Vader azt mondja az Emperor ellen akar indulni és jók lesznek arra, hogy letaszítság. Persze később kiderül, hogy hősünket úgy átvágják a palánkon, mint még soha (könnyesre röhögtem magam annál a jelentnél :DD)... Szóval kiderül, hogy végig csúnya sith, de miután másodjára verik át mégis jó lesz... (WTF?)
Amik miatt a pofán leszakadt(szinténspoilermountain):
Valahol az első trilógia elött járhatunk. A hősünk először is akkor kápráztatott el mikor egy egész csillagrombolót kilóméterekről elkap és belepaszíroz a földbe. Mindezek után elpicsázzuk Vadert (igen...), majd az Emperort is.... MIÉRT KELLETT EZ???? Rohadjak meg nem értem. Értem én hogy látványos, de OMG! A másik csodálatos dolog Proxy. Aki velünk van és egy robot, de fel tud venni különböző alakokat, ám egyszercsak meghibásodik és ellenünk fordul. :DDDDD Erre felveszi különböző volt bossok, ellenségek alakját, majd jön a fordulat amit állítása szerint évek óta tartogat: Darth MAUL! Hát pofán leszakad, MIÉRT??? Na mind1, legyőzzük stb aztán mikor véder másodjára vág minket ki egy ablakon visszatér és OBI VAN alakjában akarja lecsapni Vadert, persze ő azonnal elintézi. Most komolyan nem értem miért kellett ezt belerakni. Hányingerkeltő...
Játékmenetbe is vannak azért rendesen hibák. Néhol cutscene-ekbe eltűnik a hang teljesen random. Furán kerülnek elő a lézerkardok néha, jah és a történet második felétől tökmind1 milyen kristály van a lézerkardodba, cutscene-be akkor is kék lesz... :D (no comment...) A pályák néha olyan átláthatatlanok, hogy az leírhatatlan. Egyszerűen fogalmad nincs hol voltál, hol nem. Egyszínű, ismétlődő, pöppet se ötletes. Ez leginkább a scrapland-es pályákra igaz. A fejlődés is rémes. Rohadt lassan jönnek a pontok és a skillek felét soha nem fogod használni az fix ergó minek rakták bele? :O Jah arról már nem is írok sokat, hogy pályánként úgy 5-10szer BIZTOS a mélybe fogsz zuhanni. :) Nájsz.
Jó lehetett volna ez, de annyi sebből vérzik, hogy rossz nézni. Star Wars fanboynak egyenesen kínszenvedés a történet, mint játékosnak rohadt idegesítő a játékmenet is néha. Igazán dolgozhattak volna még rajta, hogy az alapvető bugokat megszüntessék legalább, de neeeem, minek az. Ezek után én nem is értem, hogy lehet erre 7-8 pontokat adni, mert ez nem ér annyit. Nagyon nem...
Részemről egy 4-est kap de azt is éppen éppen jóindulattal.